A kurzus utolsó része azokat az elméleti elképzeléseket és fogalmakat tárgyalja, amelyek alátámasztják a Képben Lenni megközelítést. Ennek eredményeképpen kissé tudományosabb hatást kelt. Fontos azonban, hogy foglalkozzunk a megközelítés alapjául szolgáló gondolkodásmóddal, mert ez segít a gyakorlatunk megértésében.

A Képben Lenni egy olyan szociokulturális perspektívából indul ki, amely a gyermekek tanulását a családon és a közösségen belüli részvétel és együttműködés állandó folyamatának tekinti. Fontos, hogy társadalmi-kulturális szempontból a gyerekeket többnek tekintik, mint a tanulási tapasztalatok passzív befogadói . Úgy tekintenek rájuk, mint akik hatással vannak a körülöttük lévőkre, és így társ-közreműködőként vesznek részt az őket körülvevő kultúra előállításában (Rogoff, 2003; Corsaro, 2005).

A szociokulturális szemlélet ezért hangsúlyozza a gyermekek cselekvőképességének gondolatát, elismerve a gyermekek képességét:

• hogy születéstől fogva kompetens tanulóként kezeljék (Waller 2010)
• hogy megértsék és befolyásolják a környező világot (Waller 2010)
• hogy saját döntéseket hozzanak és legyen választásuk
• hogy saját maguk értelmezzék a helyzeteket és kapcsolatokat
• részt vegyenek és társas kapcsolatokat létesítsenek a kezdetektől fogva (Corsaro 2005)
• szerepet játszanak más emberek életében (James 2011)
• támogassák a körülöttük lévők fejlődését és tanulását

A gyermekek kompetens egyénekként való növekvő elismerése rávilágított annak fontosságára, hogy meghallgassák egyedi nézőpontjukat és nézeteiket saját helyzetükről és tapasztalataikról (Clark 2017, Sandberg 2017). Ez az elismerés életkortól és kommunikációs módtól függetlenül minden gyermekre kiterjed, ami azt jelenti, hogy a tanulási nehézségekkel vagy sajátos nevelési igényű kisgyermekeket ugyanolyan aktívnak tekintik a döntéshozatalban és a választási lehetőségekben, mint társaikat (Nind, Flewitt és Payler, 2010).

Ahhoz, hogy minden gyermek véleményét figyelembe vegyük életkoruktól és kifejezésmódjuktól függetlenül, figyelmet kell fordítanunk sokszínű és bonyolult kommunikációs törekvéseikre. (Pascal és Bertram, 2009; Brooker, 2011; Payler et al., 2016). A kutatók azt tapasztalták, hogy a gyermekek kommunikációjának összetettségéhez igazodva át kellett alakítaniuk a megfigyeléshez használt eszközeiket (Gray és Winter, 2011; Merewhether és Fleet, 2014). Az ilyen adaptációk kreativitást és elkötelezettséget igényelnek, hogy „olyan kontextust biztosítsanak, amelyben a ritkán hallott csoportok tagjainak tapasztalatai is teret kapjanak" (Clark 2017, 19. o.).

A Képben Lenni egy olyan megközelítés, amelyet ez az elkötelezettség támaszt alá. Ezt a multimodális odafigyelési megközelítést az Open University kutatói fejlesztették ki, hogy választ adjanak a kommunikációs vagy tanulási nehézségekkel küzdő kisgyermekek tapasztalatainak és perspektíváinak megismerésével kapcsolatos kihívásokra (Paige-Smith és Rix, 2011). A multimodális azt jelenti, hogy számos eszköz használatát foglalja magában a különböző kommunikációs módokra való hangolódáshoz, amelyeket a kisgyermekek a beszélt szó mellett használnak: gesztusok és cselekedetek; hangok és vokalizáció; fizikai mozgás és testbeszéd.

A mai napig a Képben Lenni-t elsősorban a kutatók használták a kisgyermekek, a gyakorló szakemberek és a gyermekek szülei közötti interakciók és tanulás vizsgálatára otthoni (Paige-Smith és Rix 2011, Rix és Matthews 2014) és a korai gyermekkori intézményes környezetben (Parry 2014, 2015). A korábbi kutatásokban részt vevő szakemberek azonban gyakran kifejezték érdeklődésüket az eszköz használata iránt (Parry 2015). A megközelítés fejlesztésének közelmúltbeli fókuszában ezért a mindennapi gyakorlatban való alkalmazás terjesztése és támogatása volt (Rix és Parry, 2019).